ESZK Nyári szakmai gyakorlat

Az Energetikai Szakkollégium 2002-es megalapítása óta kiemelten fontosnak tartja, hogy segítse az energetika valamely területén tanuló egyetemi hallgatók és az energetikában tevékenykedő cégek kapcsolatfelvételét a 2007 óta évente megrendezésre kerülő Nyári Szakmai Gyakorlat keretében. Már a kezdetekkor cél volt a hallgatók számára minél szélesebb körben lehetőséget biztosítani a mérnöki diplomához elengedhetetlen kötelező szakmai gyakorlat teljesítésére, a mára hagyománnyá váló tevékenység pedig elismerésre tett szert nemcsak a programban résztvevő cégek, hanem az egyetemi tanszékek körében is.

Kezdettől fogva igyekszünk még több lehetőséget biztosítani a programban résztvevő hallgatóknak az egyetemen kötelező 4-6 hetes szakmai gyakorlat elvégzésére, amelyen keresztül megismerkedhetnek különböző energetikai cégekkel, akár egy hosszabb távú együttműködés reményében. Programunk során kiemelt szándékunk, hogy jelentős hazai ipari szereplők bevonásával megteremtsük a kapcsolatot a diploma megszerzése előtt álló egyetemi hallgatók és a vezető energetikai vállalatok között. A résztvevő hallgatók szervezeteink segítségével bepillantást nyerhetnek az energetika területén dolgozó mérnökök mindennapjaiba, elmélyíthetik az egyetemen előzetesen megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat, továbbá karrierjük szempontjából elengedhetetlen szakmai kapcsolatokra tehetnek szert.

Az elmúlt évek legjobb referenciái megtekinthetők honlapunkon a Nyári szakmai gyakorlat beszámolók menüpont alatt.

A program sikerességét mutatja, hogy évek óta jelentős számú hallgatót tudunk kiközvetíteni partnereinkhez. A kiközvetítés alapját adó szempontrendszer utóbbi okok miatt egyre kifinomultabb, a cégekkel egyeztetve folyamatos felülvizsgálatra kerül. Természetesen partnereink gyakran egyéni elvárásokat is támasztanak a jelentkező hallgatókkal szemben, ezek figyelembevételével minden gyakorlati hely esetében próbáljuk körültekintően felmérni, hogy az adott jelentkező mind szakmailag, mind pedig ambícióiban a megfelelő választás legyen a cégek számára. A Szakmai gyakorlati programunk elsődlegesen a diplomához szükséges 4-6 hetes gyakorlat teljesítése érdekében jött létre, így ez is része a már említett szempontrendszernek, azonban minden évben közvetítünk ki a kötelező szakmai gyakorlat elvégzésén felül is gyakornoki állást kereső hallgatókat, így mindenkit biztatunk a jelentkezésre!

 

A 2023-as programba a jelentkezés továbbra is lehetséges.

Jelentkezni az alábbi form kitöltésével lehet.

 

A programban résztvevő hallgató vállalja:

A 2023-as programban részt vevő cégek:

Astron Informatikai Kft.

Astron Informatikai Kft.

Az Astron Informatikai Kft. Magyarország egyik vezető, egyedi szoftverfejlesztéssel foglalkozó IT vállalata. Ügyfeleink jól ismert multinacionális és hazai nagyvállalatok a közlekedésirányítás, az energetika és a telekommunikáció területén.

Hány főt tudnának fogadni? 1-2 fő

Időintervallum: Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Elsősorban Informatikus, esetleg Villamosmérnök IT képzettséggel.

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, Nincs időhöz kötve. Az év utolsó 3 hónapja kevésbé preferált.

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Szoftverfejlesztő

Munkaidő: kötetlen, a betanítási idő alatt kötött

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Budafoki út 56.

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.

A Bay Zoltán Kutatóintézet Magyarország vezető kutatóközpontja, számos szakterületen kínál alkalmazott ipari kutatás-fejlesztési feladatokat a szakmai kihívásokat kedvelő szakembereknek. Ipari partnereink folyamatosan változó feladatokkal foglalkoztatják kutatóinkat. Az energetika területén jelenleg (2023-2024) elsősorban a fogyasztó oldali rugalmassági kapacitások kihasználása, ehhez kapcsolódóan a hálózati oldali és az épületenergetikai vezérlési és terhelés eltolási lehetőségek optimalizálása áll a kutatások fókuszában, de foglalkozunk konténer rendszerű hőszivattyús rendszerek kutatásával és fejlesztésével, valamint a napelemek és akkumulátorok újrahasznosítási témáival is. Központi telephelyeink Budapesten, Miskolcon és Szegeden vannak, de tevékenykedünk szinte az egész országban: Zalaegerszeg (ZalaZone), Kecskemét, Eger, Pécs, Mátészalka. Az Energetikai és Elektronikai Osztály Miskolcon van, de a budapesti munkavégzés is megoldható a Kondorfa utcai központi telephelyünkön.

A kutatás-fejlesztés iránt érdeklődő hallgatókat keressük, vagyis olyan diákokat, akiknek minimum az MSc, de inkább a PhD képzés is cél lehet.

Hány főt tudnának fogadni? 3-5 fő

Időintervallum: Részmunkaidős, Teljes munkaidős, minimum 8 hét szakmai gyakorlat

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Az év bármely időszakában

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Gyakornok vagy junior kutató

Munkaidő: minimum heti 20 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Miskolcon (esetleg Budapesten is megoldható)

BIMeXpert Kft

BIMeXpert Kft

Tapasztalatunk szerint BIM-es projektekben a jó minőségű tervekhez elengedhetetlen a hatékony szakági együttműködés. Ez szükségessé teszi mind a nagyobb információáramlást kiszolgáló és befogadó szemléletet és a szoftveres ismereteket is. A gépészeti tervezőszoftverek szakszerű és gördülékeny használata, a jól tisztázott BIM-es követelmények betartása, valamint a szorgalom és a mérnöki szemléletmód mind szükségesek a projektek sikeréhez.

Csapatunk fő céljai így a minőségi munka, a folyamatos tanulás és a hatékony munkavégzés. Hiszünk abban, hogy mérnöki és BIM-es szakértelemünk fejlesztésébe való folyamatos energiabefektetésünk segít ideális munkahellyé és kiváló üzleti partnerré tenni cégünket.

Hány főt tudnának fogadni? 3 fő

Időintervallum: 6 hetes, Teljes munkaidős

Végzettség: Gépészmérnök (épületgépész), Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, az év bármely szakában 

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: épületgépészeti feladatok

Munkaidő: napi 8 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Hunyadi János út 3

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

2021. szeptember 1-jével megalakult a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, rövidített nevén a BKM Nonprofit Zrt.

A tulajdonos Fővárosi Önkormányzat döntésének megfelelően, háromnegyed éves előkészítő munka eredményeként az egységes budapesti közműtársaság öt cég (hat szolgáltatói tevékenység: hulladékgazdálkodás, kertészet, kéményseprés, köztisztaság, távfűtés, temetkezés) egyesülésével, az európai városüzemeltetésben széles körben elterjedt és bevált úgynevezett Stadtwerke-modell szerint kezdi meg működését.

Az új fővárosi közműcégben a gazdasági hatékonyságnövelés és a fenntartható működés céljával egyesül a FŐTÁV Nonprofit Zrt., az FKF Nonprofit Zrt., a FŐKERT Nonprofit Zrt, a BTI Nonprofit Zrt. és a FŐKÉTÜSZ Nonprofit Kft. A korábbi tagvállalatok az összeolvadást követően egységes irányítás mellett, hat divízióként vesznek részt Budapest közműellátásában - megőrizve több évtizedes múltra visszatekintő szakmai hagyományaikat és értékeiket. Az összeolvadó öt társaság engedélyesi tevékenységeit, közszolgáltatói szerepkörükből fakadó kötelezettségeit és jogait, szolgáltatási portfolióját és munkavállalói közösségeit az új egységes közműcég változatlan formában, az egyes divíziók keretein belül viszi tovább.

  • A BKM Nonprofit Zrt. divíziói:
  • FKF Hulladékgazdálkodási Divízió
  • FKF Köztisztasági Divízió
  • FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió
  • FŐKERT Kertészeti Divízió
  • BTI Temetkezési Divízió
  • FŐKÉTÜSZ Kéményseprőipari Divízió

Hány főt tudnának fogadni? 5 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Villamosmérnök

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Gyakornok

Munkaidő: teljes, vagy részmunkaidőben is, megállapodás szerint

Munkabér: Biztosítanak (Minimum 6 hét esetén)

Munkavégzés helye: 1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. vagy 1151 Budapest, Mélyfúró u. 10-12.

BME Zéró Karbon Központ

BME Zéró Karbon Központ

A BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ szervezeti egységeként működő ZKK célja, hogy különböző tudományterületek együttműködését ösztönző tudásközpontként hozzájáruljon Magyarország törvényben is rögzített, 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének eléréséhez.
 
A Központ abból a felismerésből született, hogy a „zöld átmenet” során olyan üzleti és technológiai újítások játsszák majd a főszerepet, amelyek nem csak a kutatási és innovációs szféra számára kínálnak lehetőségeket, de a hazai háttéripar megerősítésével a gazdaságfejlesztés fontos eszközeivé is válhatnak. A dekarbonizáció és a gazdaságfejlesztés szempontjainak párhuzamos érvényesítéséhez azonban a műszaki és a társadalomtudományok szoros együttműködésére van szükség. A ZKK ehhez az együttműködéshez nyújt platformot azzal a céllal, hogy Magyarország - a hazai innovációs és tudásbázisra építve, de a nemzetközi együttműködés lehetőségeit is kihasználva - a jövő kulcstechnológiáit és piacszervezési megoldásait a lehető leghamarabb a gyakorlatban is alkalmazhassa.

A Központ a dekarbonizáció sikere szempontjából meghatározó ágazati értékláncok valamennyi szereplőjét megszólítva kíván hozzájárulni ennek a célnak az eléréséhez. A ZKK platformjai:

  • Akkumulátor szövetség
  • Elosztói Rugalmassági Piac Implementációs Fórum
  • Energiaközösségek Fórum
  • Napenergia Fórum
Továbbá aktívan támogatjuk a Hidrogén-technológiai platform tevékenységét.
 
Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: Részmunkaidős

Végzettség: Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Szakmai asszisztens

Munkaidő: Megegyezés alapján

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: BME Z épület, 8. emelet

CEEGEX Zrt.

CEEGEX Zrt.

A HUPX Csoport (HUPX, CEEGEX, HUDEX) a hazai energiatőzsde, ahol szervezett villamosenergia-piacon (HUPX), szervezett földgázpiacon (CEEGEX) és derivatív termékekkel rendelkező szabályozott piacon (HUDEX) kereskedik több mint 20 ország közel 100 vállalata. MAVIR leányvállalatként ez egy nagy család, egyre nemzetközibb környezettel. Nálunk évi több tíz TWh energia átforog, vagyis több százmillió euró, ha úgy jobban tetszik. Gyere, és próbáld ki magad mérnöki területről a közgazdászok között, gazdasági területről érkezve a mérnökök között!

A Te helyed a szakmai közösségünkben: Az első időszakban több területről kapsz szakmai oktatást, majd rotálva változatos feladatkörökben kipróbálhatod magad, közben megismered a legfontosabb energiatőzsdei fogalmakat, kereskedési formákat és energiapiaci trendeket. Később lehetőséged lesz egy nagyobb elemzésbe, fejlesztésbe vagy projektbe is belekapcsolódnod. Nem utolsó sorban pedig próbálunk a soft skilljeid fejlesztésére is fókuszálni.

Hány főt tudnának fogadni? 3 fő

Időintervallum: 6 hetes, megegyezés szerint lehet hosszabb távú együttműködés is

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök, Közgazdász

Időszak: Júliustól bármikor

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Energiapiaci elemző

Munkaidő: Megegyzés szerint heti 20-40 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapest, XIII. kerület, Dévai u. 26-28.

E.ON Hálózat

E.ON Hálózat

Az E.ON Hungária vállalatcsoport a nemzetközi E.ON-csoport tagjaként a magyar energiagazdaság fontos résztvevője. Mi vagyunk az első nagy cégcsoport, aki kiemelt figyelmet szentel a jövő energiájának mindhárom üzleti területén: az energiahálózatok, a megújuló energia, és az ügyfeleinknek kínált komplex energetikai megoldások területein. Vállalatcsoportunk áramhálózati társaságai a Dunántúlon és a Tiszántúl három megyéjében juttatják el a villamos energiát a végfelhasználókhoz, gázhálózati társaságai a Dunántúlon hat megyéjében működnek. Energiakereskedelmi vállalatunk közel két és félmillió ügyfelet lát el villamos energiával az egyetemes szolgáltatás keretében, valamint több tízezer kis-, közepes és nagyvállalatot árammal és földgázzal a versenypiacon. Emellett az E.ON Hungária csoport számos egyéb, speciális energiatermelési projektekkel, új energetikai megoldások és termékek kialakításával és tanácsadással foglalkozó szervezeti egységgel is rendelkezik. Az E.ON Hungária cégcsoportnál ügyfeleinkért 5000 kiválóan képzett, elkötelezett, odaadó szakember dolgozik. Számunkra nagyon fontos, hogy munkatársaink a legújabb nemzetközi és technológiai megoldások szakértői legyenek, ezért nagy figyelmet fordítunk a folyamatos képzésre és az új, fiatal tehetségek bevonására. Hangsúlyt fektetünk a motiváló munkahelyi környezet kialakítására, az esélyegyenlőségre és dolgozóink elégedettségére. Felelősen viselkedünk a környezetünkkel, a munkatársainkkal és az ügyfeleinkkel.

Lehetőségek munkakörönként:

  • Területi irányító csoport, hálózatüzemeltetés
    • 2 fő
    • 4 hét
    • Június
    • Energetikai mérnök, Villamosmérnök
    • Budapest
    • Csak helyszíni
  • Üzemeltetési-, eszközgazdai-,  létesítés kivitelezés jellegű feladatokhoz kapcsolódó munkakörök
    • 1 fő
    • 4 hét
    • Május, Június, Július, Augusztus
    • Villamosmérnök
    • Sopron, Győr, Kapuvár
    • Csak helyszíni
  • Fejlesztői munkakör
    • 4 vagy több fő
    • akár 8-12 hét
    • Június, Július, Augusztus
    • Energetikai mérnök, Villamosmérnök, Gépészmérnök
    • Pécs 2 fő, Kaposvár 1 fő, Szekszárd 1 fő, Nagykanizsa 1 fő
    • Helyszíni és home office
  • Projekttámogató, adatrögzítő
    • 3 fő
    • akár 8-12 hét
    • Június, Július, Augusztus
    • Energetikai mérnök, Villamosmérnök, Informatikus
    • Budapest
    • Csak helyszíni
  • Területgazda
    • 2 fő
    • akár 8-12 hét
    • Május, Június, Július, Augusztus
    • Villamosmérnök
    • Nagykanizsa, Keszthely
    • Csak helyszíni
  • Üzemeltetés támogató (áram), Óbuda, Pilis, Albertfalva, Zsámbék csoportokban
    • 2 fő
    • 6 hét
    • Május, Június, Július, Augusztus
    • Villamosmérnök
    • Budapest, Mezőkövesd út, vagy Kunigunda útja
    • Csak helyszíni
  • Távlati hálózat fejlesztés
    • 1 fő
    • akár 8-12 hét
    • Június, Július
    • Energetikai mérnök, Villamosmérnök
    • Budapest
    • Helyszíni és home office

Munkaidő: Megegyezés szerint

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapest, Sopron, Győr, Kapuvár, Pécs, Nagykanizsa, Keszthely, Szekszárd

Ecorisk Kft.

Ecorisk Kft.

Ha érdekel a fenntartható fejlődés, a körkörös gazdaság; ha közreműködnél a nagy energiafogyasztók szemléletformálásában, ökológiai lábnyomuk mérséklésében és fosszilis energiahordozók kiváltásában; ha munkáddal hozzájárulnál, hogy 2050-re klímasemleges legyen Magyarország, akkor köztünk a helyed!

Az Ecorisk Kft. (http://www.ecorisk.hu/)100%-ban magyar tulajdonban lévő cég, közel 10 éve nyújt szakértő támogatást a magyarországi vállalkozások és intézmények számára az energiapiacon. Ügyfeleink és nyújtott szolgáltatásaink köre is folyamatosan bővül, ezért csapatunk bővítését tervezzük pályakezdő, illetve néhány éves munkatapasztalattal rendelkező kollégákkal, mérnök csapatunk támogatására.

Feladatok:

  • Energetikai auditori asszisztencia;
  • Kapcsolattartás az ügyfelekkel;
  • Energetikai és közgazdasági számítások elvégzése;
  • Ökológiai lábnyom számítás és optimalizáció;
  • Adatbázisok kezelése;
  • Adminisztratív feladatokban való közreműködés.

Elvárások:

  • Folyamatban lévő szakirányú középfokú, vagy felsőfokú iskolai végzettség;
  • Energetikai alapfogalmak, mértékegységek ismerete;
  • Magabiztos számítástechnikai ismeretek (e-mail, MS Office);
  • Rendszerszemlélet;
  • Precíz, felelősségteljes munkavégzés;
  • Ügyfélorientáltság, asszertív kommunikáció.

Előnyt jelent:

  • Szakirányú középfokú, vagy felsőfokú gépészmérnök végzettség;
  • Munkatapasztalat az energetikai piacon;
  • Nyitottság új munkaterületek megismerésére;
  • Energiatudatos szemlélet.

Amit kínálunk:

  • Fejlődési lehetőség tapasztalt energetikai szakértők mellett;
  • Energetikai auditori képzés, vizsga támogatása
  • Összetartó csapat;
  • Versenyképes jövedelem.

Hány főt tudnának fogadni? 3 fő

Időintervallum: 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Gépészmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Energetikai auditor asszisztens

Munkaidő: heti 2-5 nap, napi 4-8 óra

Munkabér: Biztosítanak  

Munkavégzés helye: Budapest XI. kerületi irodánkban

Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós Plazmafizika Laboratórium

Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós Plazmafizika Laboratórium

A Fúziós Plazmafizika Laboratórium technológia fejlesztéssel és plazmafizikai mérésekkel foglalkozik a fúziós energetika területén. Az ITER Shattered Pellet Support laboratory-ban kriogén pelletek előállítását, kilövése és törését vizsgáljuk, valamint kapcsolódó kriogén technológia és gyors aktuátor fejlesztések zajlanak, ehhez kapcsolódó feladatokat lehetne megoldani szakmai gyakorlat keretében.

Munkavégzés előtt előzetes elbeszélgetés, elvárások és tudás tisztázása.

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Informatikus

Időszak: Május, Június, Július

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Fejlesztőmérnök, részvétel a laboratórium fejlesztési munkáiban

Munkaidő: 4 vagy 8 óra

Munkabér: Biztositanak (Próbaidő után)

Munkavégzés helye: 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.

ENERGIQ Kft.

ENERGIQ Kft.

Az ENERGIQ Kft. 2010-ben alakult új vállalkozás, amely fő célja egy olyan tudásbázis felépítése és az energiapiaci szereplők, elsősorban a szabályzók és az energia-felhasználók részére való rendelkezésre bocsátása, amely tudásbázisban lévő ismeretek átadása az üzleti élet szereplőinek – elsősorban az energiaszektorban működő energiakereskedők, energiatermelők, energiaszállítók, energiát vásárlók, szabályozók, hatóságok - tevékenységét támogatja. Részt kívánunk venni azon tudományos munkákban, amelyek elősegítik Magyarország hatékony energiagazdálkodását, energiaoptimalizálását. Ennek keretében energiaauditori és energetikai szakreferensi feladatok elvégzését, energiairányítási rendszerek (ISO 50001) is vállaljuk. További célunk, hogy cég az energetikai piac területén szakértői segítséget nyújtson nagy-, és közepes fogyasztók számára: a szabadpiac kínálta lehetőségekhez és feltételekhez igazítva segítse a fogyasztók eligazodását és döntését különös tekintettel földgáz és villamos energia vételezésük során. Tesszük mindezt minden kereskedő cégtől teljesen függetlenül, csak a fogyasztók érdekeit képviselve.

2016-ban az összes magyarországi földgázfelhasználás (8.000 millió köbméter) több mint 5%-a a cégünk közreműködésével jutott el a felhasználókhoz.

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 4 hetes

Végzettség: Energetikai mérnök

Időszak: Június

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Gyakornok

Munkaidő: Rugalmas

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budaörs

Energy Hungary Zrt.

Energy Hungary Zrt.

A 2010-ben alakult Energy Hungary Energetikai Zrt. független szereplő az energiapiacon, nem kötődik egyetlen energiaszolgáltatóhoz sem. Legnagyobb szakmai befektetője a több mint 30 éves múltra visszatekintő Észak-Budai cégcsoport, amely az összes hazai áramszolgáltató minősített beszállítójaként kis- és középfeszültségű villamos-hálózatok tervezésével, létesítésével és üzemeltetésével foglalkozik. Az Energy Hungary legnagyobb pénzügyi befektetője 2014-óta egy Európai Uniós JEREMIE tőkealap.

Előnyt jelent megújuló energiák (első körben napelem) és akkumulátorok iránti érdeklődés.

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Energetika mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Junior projektmenedzser, Junior villamos tervező

Munkaidő: Megegyezés szerint

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapest 3. kerület

Energy Network Solutions Kft.

Energy Network Solutions Kft.

Az Energy Network Solutions Kft. villamosipari és energetikai megoldásokat megvalósító, 1994. óta működő vállalkozás, melynek tulajdonosa az Európában piacvezető VINCI cégcsoport. Stabil hátterének köszönhetően a magyar piac egyik meghatározó és folyamatosan fejlődő vállalkozása, mely változatos feladatokat, releváns tapasztalatot és szakmai fejlődési lehetőséget kínál mind tapasztalt szakemberek, mind lelkes pályakezdők számára.
Székhelyünk Törökbálinton, telephelyeink Salgótarjánban, Kiskunhalason és Gyöngyösön találhatóak.

Hány főt tudnának fogadni? 5 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős

Végzettség: Villamosmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, az év bármely szakában

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Villamoshálózat tervezés és kivitelezés

Munkaidő: Megbeszélés alapján

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Törökbálint, Gyöngyös és Salgótarján

EnergyHub Kft.

EnergyHub Kft.

Az EnergyHub az energiahatékonysági tanácsadások és beruházások területén hazánk egyik piacvezető cége. Vállalatunk komplex megoldást nyújt az energiabeszerzés és felhasználás teljes értékláncán keresztül, hogy a lehető legkisebb energiafogyasztással és költséggel, hatékonyan működjenek ügyfeleink. Legfontosabb szolgáltatásaink: energetikai szakreferens, energetikai audit és ESG, energia beszerzés, energiahatékonysági kötelezettségi rendszer, almérés és energiamonitoring és fenntarthatósági stratégiák készítése.

Hiszünk abban, hogy van megoldás, amit megfelelő szakértelemmel, a tudatosság növelésével, szorgalommal és kitartással, közösen, egymással együttműködve el tudunk érni. Nemcsak követjük, hanem vezéreljük a piacunkon végbemenő innovációt. Hiszünk a mérnök szakértelemre és digitalizációra épülő megoldásaink hatékonyságában, melyet az elért eredményeink, a vevői visszajelzések is alátámasztanak. Nekünk minden egyes munkatársunk véleménye és munkája számít, arra ösztönözzük egymást, hogy minden nap jobbak legyünk, mint amilyenek az előző nap voltunk. Az elmúlt 13 évben munkatársaink száma 100 fölé emelkedett, ebből 70 mérnök kolléga segíti ügyfeleinket az energetika és fenntarthatóság összes releváns területén.

Korábbi hallgatók és jelenlegi munkavállalóink beszámolóit a nyári szakmai gyakorlat beszámolói alatt találják a Get Energy Magyarország Kft. és a Get Energy Solutions Kft. alatt.

Hány főt tudnának fogadni? 4 fő

Időintervallum: 4 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Épületgépész

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Junior energetikai gyakornok

Munkaidő: Személyes egyeztetés alapján

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1118 Budapest, Rétköz utca 5.

F4STER - Future 4 Zrt.

F4STER - Future 4 Zrt.

A F4STER – Future 4 Sustainable Transport and Energy Research Institute Zártkörűen Működő Társaság 2020-ban alakult azzal a céllal, hogy a mobilitással és energetikával kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenysége révén komplex, interdiszciplináris válaszokat kínáljon a globális kihívást jelentő környezeti és gazdasági fenntarthatóság kérdéseire.

A fenntarthatóságot érintő kérdések egyik fontos eleme az európai villamos-energia szektor jelenleg zajló átalakulása, mely a megújuló energiaforrások részarányának növekedésében, az európai villamosenergia-hálózatok összekapcsolásában, valamint a fenntarthatóság irányába mutató uniós direktívák elfogadásában is megnyilvánul. A cég alapítói jelentős szakmai tapasztalattal rendelkeznek olyan átfogó európai projektet kidolgozásában és megvalósításában, amelyek egyrészt elősegítik a határokon átnyúló villamosenergia-hálózatok összeköttetéseinek fejlesztését és a megújuló energián alapuló megoldások integrálását, másrészt a fenntarthatóság fontos feltételeként a jelenleg rendelkezésre álló távvezetéki kapacitás bővítését, valamint a piaci folyamatok szorosabb összekapcsolása révén a rugalmasabb villamosenergia-szállítást.

Cégünk tevékenységét az érintett ágazatokban szerzett kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén valósítja meg, mely magában foglal számos európai kutatószervezetet, labort, egyetemet, elosztóhálózat üzemeltetőt, átvételi rendszerirányítót, tömegközlekedési szervezetet, valamint magánvállalatot.

Hány főt tudnának fogadni? 2-3 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Informatikus, Környezetmérnök, Közgazdász

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Mérnökasszisztens, Fejlesztőmérnök, Energiapiaci elemző

Munkaidő: Megegyezés alapján, akár teljes munkaidőben

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapest XI. kerület Építész u. 24.

Galambos Energetikai Mérnökiroda Kft.

Galambos Energetikai Mérnökiroda Kft.

5 fős, független energetikai tervező mérnökiroda, hőenergetikai/gépészmérnöki tervezési feladatok elvégzésére, ipari hőellátás, erőművi feladatok (felmérés, koncepció kidolgozás, engedélyezési és kiviteli tervezés) ellátására, AutoCAD és MS Office használattal.

Hány főt tudnának fogadni? 1-2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Teljes munkaidős, Kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégákkal hosszabb távú együttműködés is

Végzettség: Gépészmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június

Munkavégzés formája: Csak helyszíni, változatos feladatok, irodai és helyszíni munkával

Munkakör: Beosztott tervező

Munkaidő: Rugalmas munkaidő, törzsidővel

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 19-21.

Ganz Transzformátor és Villamos Forgógépgyártó Kft

Ganz Transzformátor és Villamos Forgógépgyártó Kft

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a három kiváló mérnök által több mint 140 éve lefektetett alapokra épít: az üzem az 1844-ben Ganz Ábrahám által alapított, majd később Ganz Villamossági Művek néven működő vállalatcsoport örökségét viszi tovább. Élenjáró mérnöki csapatunknak köszönhetően egyedi nagyfeszültségű villamos berendezéseket – transzformátorokat, motorokat és generátorokat – gyártunk, valamint biztosítjuk az ehhez kapcsolódó szerviz és fővállalkozási tevékenységeket is.

2020 óta vállalatunk száz százalékban hazai tulajdonban áll. Büszkék vagyunk elődeinkre, valamint arra, hogy szinte a világ minden országában megtalálhatóak az általunk gyártott berendezések. Közel 200 éves múltunkra támaszkodva, egyúttal napjaink korszerű tervezési és modern technológiai megoldásaival állítjuk elő egyedi termékeinket.

Hány főt tudnának fogadni? 5 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Mérnök Menedzser (1 fő)

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Aktívrész számítás, 3D program rajzolás és modellezés, Értékesítés/Marketing

Munkaidő: Napi 8 óra, rugalmas időbeosztással

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1095 Budapest, Soroksári út. Haller utca sarok

Geo Concept Kivitelező Kft.

Geo Concept Kivitelező Kft.

Cégünk, a Geo Concept Energetikai Kft. teljeskörű szolgáltatást nyújt geotermikus rendszerek beruházásához, megfigyeléséhez és fenntartásához. Sokéves szakmai tapasztalatunk birtokában, világszínvonalú eszközök és anyagok felhasználásával optimalizáljuk a kiépítendő geotermikus rendszer gazdasági megtérülését. Az általunk tervezett és kivitelezett rendszerek hatékonyságára 25 éves garanciát vállalunk.

Hány főt tudnának fogadni? 3 fő

Időintervallum: Részmunkaidős, Teljes munkaidős, egyszerre egy hallgatót tudunk fogadni

Végzettség: Gépészmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, egész évben

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Projektvezető, tervező (Kivitelezési munka végzése a gyakorlat egy része alatt, de ez nem kötelező)

Munkaidő: 8 óra (rugalmas)

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1037 Budapest, Folyondár utca 26.

Greentech Energy Kft.

Greentech Energy Kft.

Cégünk 2009. óta foglalkozik hőcserélők értékesítésével, illetve egyedi rendszerek tervezésével. Célunk, hogy minden igénynek meg tudjunk felelni magas minőségi követelmények mellett kedvező áron.
A németországi WätaS termékeinek forgalmazásával kezdtük tevékenységünket. 
A WataS egyedileg gyártott levegő-folyadék hőcserélők egyediek abból a szempontból, hogy az adott feladatra a legalkalmasabb hőcserélő kerül legyártásra német precizitással és minőségben.
Az ugyancsak a WätaS által gyártott füstgáz hőcserélőink az egyik leghatékonyabb és legkedvezőbb megoldásnak számítanak, amit számos ipari referenciánk is igazol. 
2021-ben kezdtük meg együttműködésünket a lengyel Secespol / Hexonic vállalattal, hogy tovább bővítsük hőcserélő kínálatunkat.

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 6 hetes

Végzettség: Energetikai mérnök, Gépészmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak home office

Munkakör: Rajzok készítése, számítások végzése

Munkaidő: Megegyezés alapján

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Csak home office

H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft.

H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft.

A H1 Systems egy olyan több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalkozás, ahol számos tervező és kivitelező mérnök szoros együttműködésben dolgozik olyan projekteken, ahol Ügyfeleink átmeneti vagy tartós szakmai erőforrás hiányának feloldása, speciális szaktudást igénylő szakvélemények formálása vagy akár egészen konkrétan megfogalmazott hatékonyabb működés iránti törekvései valósuljanak meg, legyen szó akár barna- vagy zöldmezős beruházásokról. Mérnöki szolgáltatásaink nagyságrendjei a millióstól akár a több milliárdos értékhatárban található komplexitási szintekig is terjedhetnek.

Az adatközponti, biztonságtechnikai és energetikai rendszerek piacán, a nemzetközi vérkeringésébe bekapcsolódva a legismertebb és leginnovatívabb gyártókkal szoros együttműködésben a legmodernebb technológiai megoldásokat kínáljuk Ügyfeleinknek.

Rendszerszintű gondolkodásunknak és kollegáink egymásra épülő kompetenciáinak köszönhetően teljeskörű tervezési, kivitelezési vagy akár üzemeltetés támogatási megoldásokat is nyújtunk Ügyfeleinknek. Célirányos szervezetünknek köszönhetően nem csak egy-egy részfeladatra fókuszálhatunk, nem szükséges elvesznünk az alvállalkozók tengerében, hanem komplex sokrétű kompetenciákat igénylő feladatokat oldhatunk meg egy kézből.

Hány főt tudnának fogadni? 3 fő

Időintervallum: 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Energetikai mérnök, Villamosmérnök, Környezetmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, akár hosszabb távon is

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Energetikai gyakornok

Munkaidő: H-P részmunkaidőben, vagy teljes munkaidőben

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 111 Budapest, Budafoki út 62.

HAJDU Cégcsoport

HAJDU Cégcsoport

A több mint 65 éves múlttal rendelkező, 14,9 milliárd forint árbevételű HAJDU Cégcsoport a mai napig a keleti régió egyik legmeghatározóbb gazdasági egysége és mintegy 800 főnek biztosít stabil munkahelyet.         

HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt.-ben több mint 50 éve gyártanak forróvíztárolókat és 20 éve foglalkoznak  megújuló energiához kapcsolódó készülékek, indirekt és hőszivattyús forróvíztárolók, napkollektorok, puffertárolók, kondenzációs gáz- és vegyestüzelésű kazánok gyártásával illetve forgalmazásával.

HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. jellemzően autóipari alkatrészek, elsősorban fémmegmunkálással és lemezalakítással előállított részegységek gyártásával, valamint gyártóeszközök tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.

A HAJDU Infrastruktúra Zrt. egyik legfontosabb törekvése a környezetvédelmi célok támogatása, az energiafelhasználás racionalizálása. A Hajdu Ipari Park infrastruktúráját működteti, ide tartozik a villamos energia és a telephelyi gáz továbbadása, valamint ipari célú távhő, sűrített levegő, víz, hűtővíz és az ipari szennyvíztisztítás biztosítása.

Hány főt tudnának fogadni? 1-2 fő

Időintervallum: 6 hetes

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: nem ismeretes

Munkaidő: 8:00-16:20

Munkabér: Biztosítanak (Legalább 6 hét esetén)

Munkavégzés helye: 4243 Téglás, Külterület 0315/9 hrsz.

ID Energy Hungary Group

ID Energy Hungary Group

ID Energy Group is a Spanish company dedicated to the development and construction of renewable energy projects with a special focus on solar PV. The company is in a continuous process of international expansion with presence in six markets and growing. ID Energy Group is currently looking for Trainee to join its team in Hungary. In this role you will provide support to the team and as a team member will focus on opportunities for utility scale PV development in Hungary and growing the company’s development pipeline in the country which currently accounts for more than 250 MW.

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: Részmunkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Junior Project Development Specialist

Munkaidő: Egyéni megbeszélés alapján rugalmas beosztással (heti 20-25 óra)

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1061 Budapest, Andrássy út 20.

IPSOL Rendszerház Zrt.

IPSOL Rendszerház Zrt.

Társaságunk több évtizedes energetikai, mérnöki tanácsadói szakmai gyakorlat birtokában ajánlja fel tapasztalatait, amellyel Ügyfeleink tudatosabb energia felhasználóvá válhatnak. Segítséget tudunk nyújtani abban, hogy hogyan tudja hatékonyabban hasznosítani az egyre dráguló energiaforrásait. Az egyedi igényekre szabott tanácsadási, auditálási, szakreferensi szolgáltatás mellett mérési, adatgyűjtési és innovatív energetikai IT megoldásokat kínálunk, továbbá villamos hálózatok felmérését, karbantartását, amelyek mind azt a célt szolgálják: hogyan tudnak minél kevesebb energia felhasználásával ugyanolyan eredményeket elérni. Erre az innovatív fonalra felfűzve foglalkozunk továbbá elektromos töltőoszlopok telepítésével, valamint az - energiahatékonysági javaslatok alapját képező - adatok összegyűjtéséhez szükséges (MEKH által is előírt) villamos fogyasztásmérők (almérők) és a hozzájuk rendelt saját fejlesztésű, kommunikációs és adatgyűjtő rendszerek telepítésével is. Energiahatékonysági célú beruházások esetén TAO elő- és utóauditot végzünk, valamint az energiahatékonysági kötelezetti rendszer (EKR) keretében HEM (hitelesített energiamegtakarítás) hitelesítési szolgáltatást is nyújtunk.

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Elsősorban Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni 

Munkakör: energetikus, villamos projektvezető

Munkaidő: Rugalmas (heti négynapos munkahétben)

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapest, Bartók Béla út 152/H

IsoteQ Block Kft.

IsoteQ Block Kft.

Az IsoteQ® márkanév mögött egy olyan magyar tulajdonú vállalkozás áll, melynek tulajdonosai a ’90-es évek végén az elsők között kezdtek foglalkozni az öntöttfalas, hőszigetelt polisztirol zsalus építőelemek (a nemzetközi piacon ICF – Insulating Concrete Forms néven ismert) magyarországi beépítésével.

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 4 hetes

Végzettség: Energetikai mérnök

Időszak: Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Energetikai mérnök

Munkaidő: Teljes- vagy részmunkaidőben

Munkabér: Nem biztosítanak

Munkavégzés helye: Pécs 7633, Faludi Ferenc utca 2.

Konkoly és Kis Mérnöki Iroda Kft.

Konkoly és Kis Mérnöki Iroda Kft.

A Konkoly és Kis Mérnöki Iroda Kft. magyar állampolgárságú természetes személyek által 1990-ben alapított gazdasági társaság. Az évek során mindvégig, és jelenleg is a társaságnál főállásban közreműködő, magyar állampolgárságú természetes személyek a tulajdonosok. A társaság tevékenységi körét kezdetektől az irányítástechnikai és erősáramú villamos berendezések, rendszerek tervezése alkotja. A kezdéskor az erősáramú villamos tervezés volt a meghatározó, jelenleg azonban már az irányítástechnikai tervezés tesz ki nagyobb részt, a gyors műszaki fejlődésnek köszönhetően. Feladataink gyakorlatilag teljes egészét a Paksi Atomerőművi, kis részben a Paks II. Atomerőművi tervezési feladatok alkotják. Jelenleg ~40 villamosmérnök tervező Kollégával rendelkezünk, akik budaörsi és paksi saját tulajdonú, modern irodaházakban dolgoznak.

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, az év bármely időszakában

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Tervező

Munkaidő: Megbeszélés szerint rugalmas

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budaörs, Károly király utca 57.

KRL Kontrol Kft.

KRL Kontrol Kft.

KRL Kontrol Kft. 30 éve működik a villamos energetika szektorban. A nagy energiafogyasztó cégeknek, létesítményeknek (ipari vállalkozások, gyárak, irodaházak, közintézmények, hotelek, kórházak, bevásárló központok, áruházak stb.) nyújtunk megoldásokat termékeinkkel és szolgáltatásainkkal a villamosenergia költségeik csökkentésére és energiafelhasználásuk hatékonyabbá tételére.

Cégünk dinamikus fejlődése miatt keressük csapatunk legújabb tagjait!

Ha úgy érzed téged keresünk, jelentkezz bátran!

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 6 hetes, Részmunkaidős

Végzettség: elsősorban Villamosmérnök, másodsorban Informatikus

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Műszaki gyakornok, mérések, elemzések, K+F

Munkaidő: Rugalmas, de alapvetően 8:00-16:00

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky út 81.

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a hazai energia- és közszolgáltatások piacának szabályozó hatósága, a nemzetgazdaság stratégiai jelentőségű ágazatait felügyeli.

További információkat weboldalunkon, a www.mekh.hu címen találtok.

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Elsősorban Energetikai mérnök, másodsorban Villamosmérnök, Gépészmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: energiahatékonyság, megújuló energia

Munkaidő: Teljes munkaidő esetén H-Cs 8:00-17:00, P 8:00-14:30

Munkabér: Nem biztosítanak

Munkavégzés helye: 1054 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 52

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Szakmai gyakorlatodat töltsd a MÁV Zrt.-nél vagy valamelyik leányvállalatánál!

A szakmai gyakorlat 4-12 hetes időtartama alatt bepillantást nyerhetsz egy szakmai terület munkájába. A  gyakorlat helyszíne a szakterülettől függően a MÁV különböző telephelyei lehetnek szerte az országban.

Fontos:

Kötelező és egybefüggő szakmai gyakorlatra a MÁV honlapon is be kell jelentkezni az űrlap kitöltésével, CV és a hallgatói jogviszonyigazolás csatolásával, a GDPR nyilatkozat elfogadásával az alábbi linken:
https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/egyetemistaknak
E-mailben nem lehet gyakorlatra jelentkezni.

Hány főt tudnának fogadni? Vállalati igény szerint

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Szakmai gyakornok

Munkaidő: Teljes munkaidőben

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Egyeztetés alapján, de főként Budapesten

MAVIR Zrt.

MAVIR Zrt.

Gyere, kezdd a karriered a MAVIR-nál! Vállalatunk a magyar villamosenergiaiparban egyedülállóként felelős a villamos energia nemzeti és regionális szinten történő szállításáért, a nagyfeszültségű hálózati infrastruktúra fejlesztéséért és üzemeltetéséért, valamint a rendszeregyensúly fenntartásáért. Egy folyamatosan fejlődő iparágban szerezhetsz értékes tapasztalatot, egy olyan piaci szereplőnél, amely egyedülálló rálátással rendelkezik a teljes iparág működésére.

Hány főt tudnának fogadni? 8-10 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Informatikus

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: A pontos munkakörökről az alábbi linken lehet tájékozódni.

Munkaidő: Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1031 Budapest, Anikó utca 4. MAVIR székház és MAVIR által üzemeltetett alállomások

MET Magyarország Zrt.

MET Magyarország Zrt.

A magyarországi energiapiac vállalati szegmensében meghatározó szerepet betöltő E2 Hungary Zrt. keres új kollégát dinamikusan fejlődő, szakmailag elkötelezett Stratégiai és üzletfejlesztési csapatába. Az E2 Hungary a MET Csoport és a Magyar Telekom közös vállalata. A svájci központú, 15 európai országban működő integrált energiavállalat, a MET Csoport tagjaként felel a vállalatcsoport teljes magyarországi kereskedelmi tevékenységéért a földgázés villamosenergia-beszerzések, valamint az energiahatékonysági és az almérő-szolgáltatások területén.


Az E2 Hungary sikerének kulcsa a szakmailag magasan képzett csapat, az a közel 150 szakértő, akik megoldás-orientált hozzáállásukkal és széleskörű energiapiaci tapasztalataikkal nap mint nap komplex energiaszolgáltatásokat nyújtanak a vállalat több, mint 4000 üzleti partnerének. Az erős szakmai alapok mellett az egymással való szoros együttműködés, az egymás iránt érzett felelősség és tisztelet, a családias légkör, az egyéni karriercélok támogatása és a csapategységet erősítő programok teszik közösségünket különlegessé. Ha úgy érzed te is örömmel tartoznál sikeres csapatunkhoz és szívesen hozzájárulnál üzleti sikereinkhez, a hirdetésünk neked szól, téged keresünk.

Mindkét munkakörhöz szükséges ismeret: Irodai alkalmazások erős felhasználói szintű ismerete: Word, Excel, Outlook, PowerPoint, MS Project.

Valamint előnyt jelent az energetikai felmérésekben szerzett tapasztalat.

 

Energetikai gyakornok (hallgatói jogviszonnyal)

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: Részmunkaidős, Teljes munkaidős hosszabb távon is

Végzettség: Épületgépész, vagy energetikus befejezés közeli, vagy befejezett Bsc, Msc első év

Munkakör:

  • műszaki megvalósítási terület támogatása,
  • beérkezett projekt javaslatok műszaki értékelése,
  • műszaki adatbekérő dokumentumok összeállítása,
  • műszaki adatbekérő dokumentumok tartalmának egyeztetése az ügyfelekkel, adatok összegyűjtése,
  • árajánlatok bekérése kivitelezői partnerektől,
  • státusz excel táblázatok naprakészen tartása

Munkaidő: Rugalmas

Munkabér: Biztosítanak

Energetikai hatékonysági gyakornok (hallgatói jogviszonnyal)

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: Részmunkaidős, Teljes munkaidős, hosszabb távon is

Végzettség: Folyamatban lévő felsőfokú villamos-, gépész-, energetikai-, vagy épületgépész mérnöki tanulmányok

Munkakör: 

  • energia hatékonysághoz kapcsolódó értékesítési és ügyfélmenedzsment tevékenységek támogatása,
  • kapcsolattartás a meglévő és potenciális jövőbeni energetikai ügyfelekkel,
  • részvétel az energiahatékonysághoz kapcsolódó potenciális projekt lehetőségek műszaki/energetikai,
    előkészítésében, szakmai felügyeletében,
  • energiahatékonysági beruházások és megtakarítások kidolgozásában való közreműködés,
  • energia-lekötések és fogyasztás optimalizálási javaslatok kidolgozásában nyújtott háttérmunka

Munkaidő: Minimum heti 20 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapest, 11. kerület, Dombóvári út

MOL Nyrt. és leányvállalatai

MOL Nyrt. és leányvállalatai

Ha érdeklődsz az energiaipar, a vegyipar és a karbantartás iránt és hosszú távra tervezel, mi biztosítjuk a jövődet! Ha megbízható, hosszútávon is szerethető munkahelyet keresel, ahol szakmailag is fejlődni tudsz, itt a helyed. Az ország számos pontján várjuk jelentkezésedet.

Új karrier impozáns budapesti kilátással? Valódi mérnöki feladatok Százhalombattán! Fedezd fel a lehetőségeidet! 

Hány főt tudnának fogadni? 10 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Informatikus, Környezetmérnök

Időszak: Július, Augusztus, Részmunkaidőben gyakornokként, folyamatosan, részmunkaidőben

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Részben a kötelező nyári szakmai gyakorlatot biztosítjuk, részben gyakornoki pozíciót adunk, de tervben véve pályakezdő pozíció friss diplomások számára (ez még jóváhagyás alatt)

Munkaidő: Nyári szakmai gyakorlat/pozíció esetén: napi 8 óra. Gyakornokság esetén részmunkaidő (megbeszélés alapján)

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Elsősorban Százhalombatta, bizonyos pozíciók esetén Budapest

MVM DÉMÁSZ Áramhálózati Kft.

MVM DÉMÁSZ Áramhálózati Kft.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. az MVM Csoport villamosenergia-elosztó társasága, a Dél-Alföldön található működési területén 30.000 km villamos hálózatot üzemeltet. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiállított működési engedélye értelmében az MVM Démász Áramhálózati Kft. villamos energiát oszt el 778.000 ügyfele részére Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Békés vármegyében, valamint Pest vármegye déli részén. A villamos elosztótársaság látja el szolgáltatási területén a hálózatok létesítésével, fejlesztésével, üzemeltetésével, karbantartásával és irányításával kapcsolatos feladatokat, fogyasztásmérők leolvasásával és ellenőrzésével foglalkozik, valamint a szabálytalan vételezések felderítésére irányuló ellenőrzéseket is végez.

Az MVM Csoport elosztótársasága évente több tízmilliárd forint forrást fordít az ügyféligények kiszolgálásához szükséges villamos hálózatok létesítésére, felújítására, hálózati innovációs fejlesztések megvalósítására.

Hány főt tudnának fogadni? 7 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus 

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Mérnöki munkakör

Munkaidő: Napi 8 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Szeged (1 fő), Baja (2 fő), Kecskemét (2 fő), Békéscsaba (2 fő)

MVM EGI Zrt.

MVM EGI Zrt.

A vezető technológiák évtizedek óta társaságunk alappillérei, és továbbra is azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy fenntartható értéket és üzleti sikert nyújtsunk ügyfeleinknek mind nemzetközi, mind belföldi szinten; ugyanakkor továbbra is környezetbarát technológiánkkal védjük a globális erőforrásokat, és megőrizzük azokat a jövő generációi számára.

A folyamatosan változó világban elért sikerek az országokban és iparágakban rendelkezésre álló tiszta és megfizethető energián alapulnak, amelyek képesek gazdasági növekedést és stabilitást biztosítani. A jövő generációinak a feltörekvő piacok gazdasági növekedése, az automatizálás magasabb szintje és az éghajlatváltozás következtében a tiszta energia iránti növekvő igényekkel kell szembenézniük.

Az MVM EGI víztakarékos hűtőrendszereivel több mint fél évszázada az energiaszektor vezető képviselője a hazai és a nemzetközi piacon. Hűtőrendszereink több ezer erőmű megbízható alapját képezik világszerte. Az MVM EGI ennek a két feltételnek tud megfelelni: segítünk a jövő tiszta energiájának előállításában bolygónk vízkészleteinek felhasználása nélkül. További információk: https://mvmegi.mvm.hu/

Hány főt tudnának fogadni? 3 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Teljes munkaidős

Végzettség: Gépészmérnök

Időszak: Június, Július, Augusztus, teljes munkaviszonyban bármennyi

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Mérnök gyakornok

Munkaidő: Napi 8 óra

Munkabér: Biztosítanak  

Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Irinyi J. u. 4-20

MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft.

MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft.

A villamosenergia-rendszer együttműködése és a közcélú hálózathoz való hozzáférés biztosítása érdekében cégünk feladata az általa üzemeltetett közcélú hálózatot biztonságosan, hatékonyan és a környezetvédelmi követelmények figyelembevételével üzemeltetni, fenntartani, a karbantartási, javítási, felújítási munkákat, fejlesztéseket időben elvégezni, valamint gondoskodni a szükséges készletekről és tartalékokról, biztosítani a közcélú hálózat üzemeltetéséhez szükséges műszaki feltételeket. A közcélú hálózatot úgy fejleszteni, hogy ahhoz minden fogyasztó hozzáférhessen.

Hány főt tudnának fogadni? 6 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Mérnök gyakornok

Munkaidő: Napi 8 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Gyöngyös, Eger, Miskolc (régiónként 2 fő)

MVM ERBE Energetikai Mérnökiroda Zrt.

MVM ERBE Energetikai Mérnökiroda Zrt.

Az MVM ERBE Zrt. – az MVM Csoport mérnökirodája – villamos- és hőenergia termelő egységek, villamos átviteli és elosztó hálózatok működtetéséhez szükséges projektek előkészítésben, tervezésében és megvalósításában vesz részt, illetve vállalja ezen tevékenységek teljes körű elvégzését.

Hány főt tudnának fogadni? 4 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Teljes munkaidős

Végzettség: 3 fő Villamosmérnök, 1 fő Gépészmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Mérnöki gyakornok

Munkaidő: 8 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Budafoki út 95.

MVM Mátra Energia Zrt.

MVM Mátra Energia Zrt.

Az MVM Csoport tagjaként működő MVM Mátra Energia Zrt. Magyarország egyetlen jelentős hazai primer energiaforrásra (lignitre) alapozott erőműve. Összesen 950 MWe-os beépített kapacitással a paksi atomerőmű mellett hazánk második legnagyobb villamosenergia-termelője és bizonyos rendszerszabályozási feladatokban is fontos szereplő. A társaság saját bányáiban külfejtéses technológiával termelt lignitből állít elő villamos energiát. A lignit alapú villamos energiatermelés mellett egyre nagyobb szerepet kap a biomassza alapú-, valamint a fotovoltaikus energiatermelés is. A Társaság a magyar nemzetgazdaság villamosenergia-fogyasztásának mintegy 13%-át termeli.

Hány főt tudnának fogadni? 9 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes

Végzettség: Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Mérnök gyakornok

Munkaidő: Állandó délelőttös munkarendben, napi 8 órában

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Visontai vagy Bükkábrányi telephely

Navitasoft Zrt.

Navitasoft Zrt.

15 éve, ma 60 fővel csak energiapiaci szoftverek fejlesztésével, ehhez kapcsolódó tanácsadással, rendszer üzemeltetéssel foglalkozunk. Innovatív, rendszerszemléletű, lelkes csapatokba keresünk hasonló kollegákat. Akkor jelentkezz hozzánk, ha nem csak ki akarod pipálni a szakmai gyakorlatot, hanem érdekel a demokratizálódó energiapiac és/vagy egy nemzetközi piacra dolgozó KKV és/vagy a leendő szakmád céges gyakorlata.

www.emot.eu

Hány főt tudnának fogadni? 4 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: A szaknál fontosabb az érdeklődés: Energiapiaci szoftverek

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, júlis-augusztusban csak otthonról végezhető célfeladatok

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Szofter tesztelő, fejlesztő, üzleti folyamat elemző (business analyst)

Munkaidő: Napi 8 óra, minimum heti 3 nap

Munkabér: Biztosítanak (Egy hónapot meghaladó munkavégzést követően)

Munkavégzés helye: Budapest, 1085 Gutenberg tér

NUBIKI Nukleáris Biztonsági Kutatóintézet Kft.

NUBIKI Nukleáris Biztonsági Kutatóintézet Kft.

Intézetünk legfontosabb tevékenysége nukleáris létesítmények - elsősorban, de nem kizárólagosan atomerőművek - biztonságának elemzése és értékelése. Feladataink döntő többsége alkalmazott kutatás-fejlesztés, a fejlesztési eredményeink alkalmazása, elemző mérnöki tevékenység és tanácsadás, szakvélemények készítése, valamint számítógépes adatfeldolgozás és szoftverfejlesztés. Determinisztikus és valószínűségi megközelítésben is végzünk nukleáris biztonsági elemzést. Intézetünkről a www.nubiki.hu oldalon található részletesebb információ.

A hallgatók jelentkezéséhez önéletrajz és motivációs levél szükséges. Ezek ismeretében, továbbá személyes interjú alapján bíráljuk el a jelentkezéseket.

Hány főt tudnának fogadni? 3 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Teljes munkaidős

Végzettség: Prioritási sorrendben a következő végzettségű gyakornokokat/hallgatókat várjuk: 1. fizikus (főleg nukleáris technika), matematikus, 2. energetikus, gépészmérnök, 3. informatikus, 4. villamosmérnök, 5. környezetmérnök

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni / Helyszíni és home office

Munkakör: A gyakornokok a NUBIKI-ben folyó, nukleáris létesítményekre vonatkozó biztonsági elemzésekhez kapcsolódó egyes feladatok megoldásában vennének részt: súlyos baleseti számítások többféle számítógépi elemző kóddal, valószínűségi biztonsági elemzés és egyéb biztonsági elemzések.

Munkaidő: Napi 8 órában.

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33. (KFKI)

ON-ENERGY Kft.

ON-ENERGY Kft.

Számos mód van az energiafelhasználás optimalizálására. Mi ezek közül az okosításban, a távfelügyeleti lehetőségek kihasználásában, és mérésen alapuló elemzések alapján történő visszacsatolásban hiszünk.

Mit mérünk? Minden olyan környezeti jelet amely villamos egységgé alakítható!

Az energiagazdálkodás elsődleges célja a felhasználás optimalizálása, csökkentése. Ennek elérése érdekében sok lehetőség kínálkozik, de az energetikai „gyenge” pontok felderítésében és az elért eredmények értékelésében igen nagy szerephez jutnak az energetikai mérőberendezések és az energetikai mérőrendszerek. Egy intézmény szempontjából pedig igazán átfogó és jól értékelhető eredményt csak egy integrált, minden felhasznált energia nemet magába foglaló mérőrendszer hozhat. Egy ilyen rendszer képes az energiafogyasztások lokális méréseit összefogva pontos információt adni az egyes területek, létesítmények, üzemek, részegységek energiafelhasználásáról, rávilágítani a pazarló területekre, megvalósítani a vállalaton belüli gyors és átlátható energia elszámolást.

Munkánkat a nemzetközi ISO szabványok adta lehetőségek és keretek közt végezzük.

Hol alkalmazzuk ezeket:

  • irodaházak
  • közlekedési projektek
  • oktatási intézmények
  • ipari létesítmények, gyárak

Kijelenthetjük, hogy a mai IoT világ az okosítás, gépesítés, digitális lét felé száguld, azonban egy dolog még mindíg nagyon fontos ebben, és ez a mérnöki tudás, intuíció és tapasztalat!

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök, Informatikus

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, évközben is

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Mérnöki munkavégzés projektekben

Munkaidő: Megyegyezés kérdése, 8 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1033 Budapest, Csikós u. 8.

Országos Atomenergia Hivatal

Országos Atomenergia Hivatal

Az Országos Atomenergia Hivatal feladata az atomenergia kizárólag békés célra való alkalmazásával, a nukleáris létesítmények és a radioaktívhulladék-tárolók, továbbá a nukleáris és más radioaktív anyagok szállításához használt konténerek biztonságával és sugárvédelmével, valamint azok védettségével összefüggő hatósági feladatok ellátása. Az OAH általános építésügyi hatósági és építésfelügyeleti jogkörrel rendelkezik a nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók biztonsági övezetében elhelyezkedő építményekre vonatkozóan. Új nukleáris létesítmény esetén az OAH felügyeli a teljes létesítési folyamatot, a telephely vizsgálatának módszertanától kezdve az üzembe helyezésig és üzemeltetésig.

Az Országos Atomenergia Hivatal hatósági felügyeleti tevékenysége keretében ellenőrzéseket végez, amelyek során megvizsgálja az általa kiadott engedélyekben foglaltak, valamint a jogszabályok és a nukleáris biztonsági szabályzatok szerinti előírások betartását, a hivatal által elrendelt intézkedések végrehajtását, illetőleg az atomenergia békés célú alkalmazásának biztonságosságát és védettségét. Ha a hatóság rendellenességeket észlel, annak megszüntetése érdekében haladéktalanul intézkedik, vagy intézkedést kezdeményez. A hatóság az atomenergia alkalmazójának működését és a létesítmények biztonsági, védettségi helyzetét rendszeresen elemzi és értékeli. Az elemző és értékelő tevékenység lényeges része a hazai és külföldi tapasztalatok hasznosítása.

Hány főt tudnának fogadni? 5 fő

Időintervallum: 4 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Energetikai mérnök, Gépészmérnök, Környezetmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Gyakornok

Munkaidő: 8:00-17:30

Munkabér: Nem biztosítanak

Munkavégzés helye: 1036 Budapest, Fényes Adolf utca 4. (Országos Atomenergia Hivatal budapesti székhelye)

Paks II. Zrt.

Paks II. Zrt.

Társaságunk weboldalán a hallgatók valamennyi szükséges információt megtalálnak a Paks II. Zrt.-ről, beleértve a szervezet múltját, célkitűzéseit, tevékenységi területét, szervezeti felépítését, minőségpolitikáját, biztonsági politikáját, továbbá társadalmi felelősségvállalása alapelveit.

Társaságunk bemutatkozója az alábbi honlapon érhető el: www.paks2.hu

Interjúztatjuk a hallgatókat szakmai gyakorlatra fogadás előtt. Angol középfok alapelvárás. Tudunk segítséget nyújtani szakdolgozat és diplomamunkában. A teljes folyamat alatt mentor kíséri végig a fejlődésüket.

Hány főt tudnának fogadni? A szakterület fogadókézségétől

Időintervallum: max. 12 hét

Végzettésg: Elsősorban Villamosmérnök, Gépészmérnök, Energetikai mérnök, Környezetmérnök, Mérnökinformatikus, Informatikus, Fizikus

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Szakmai gyakorlatos hallgatóként foglalkoztatás az egyes szakterületeken

Munkaidő: Heti 40 órás

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Paks

Pannon Green Power Kft.

Pannon Green Power Kft.

A Pannon Green Power Kft. tevékenységi köre lefedi a fejlesztéstől kezdve a szolgáltatásokig a naperőművi szektor legnagyobb hányadát. Cégünk portfólióját alapvetően 0,5 – 49,9 MW-os naperőművek, akkumulátor telepek és hibrid rendszerek alkotják, az elmúlt években ezeknek egy része már termelésbe állt és jelenleg is több projekt fejlesztése van folyamatban.

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Június, Július, Augusztus, Hosszabb távon is

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Projektmenedzser

Munkaidő: Rugalmas

Munkabér: Biztosítanak  

Munkavégzés helye: 1021 Budapest Hűvösvölgyi út 83.

Planet Energy Mo. Kft.

Planet Energy Mo. Kft.

A Planet Energy Kft. épületek energetikai korszerűsítését, illetve megújuló energia hasznosítását szolgáló beruházások teljeskörű műszaki előkészítését végzi, valamint független energetikai mérnöki tanácsadást nyújt. Cégünk a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatalnál bejegyzett Nagyvállalati Auditor és Energetikai Szakreferens vállalat.

Tevékenységeink:

  • Épületenergetikai auditok, tanúsítványok készítése
  • Energetikai pályázatok szakmai dokumentációjának összeállítása
  • Energetikai szakreferensi szolgáltatás
  • Energiahatékonysági intézkedési tervek kidolgozása
  • Nagyvállalati energetikai audit
  • Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv (SEAP / SECAP) kidolgozása

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum:  4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, folyamatosan

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Energetikai munkatárs (tanúsítványok, auditok készítése)

Munkaidő: 9:00-17:00

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1144 Budapest, Kőszeg utca 23.

Powerie Kft.

Powerie Kft.

A Powerie Kft. egy fiatal mérnöki csapat által létrehozott vállalkozás, amelynek tagjai az Energetikai Szakkollégiumban ismerték meg egymást.

Vállalatunk célja, hogy új színt vigyen az energetikai termékek kiskereskedelmébe azáltal, hogy mind az értékesített termékeket, mind az értékesítési stratégiát új alapokra helyezi, fókuszban tartva a fenntarthatóságot és vevőközpontúságot. Úgy gondoljuk, hogy az energetikai termék értékesítését is online alapokra lehet, sőt online alapokra kell helyezni, ezért döntöttünk amellett, hogy egy teljesen online értékesítési stratégia mentén indulunk el.

Energetikai tanácsadás: https://energiamegoldasok.powerie.hu/

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, van lehetőség a kötelező gyakorlaton túli foglalkoztatásra is

Munkavégzés formája: Csak home office

Munkakör: Sales engineer gyakornok

Munkaidő: Túlnyomórészt 9-17, de ezen felül rugalmas

Munkabér: Biztosítanak  

Munkavégzés helye: Budapest, Pest megye szükség esetén

Protecta Elektronikai Kft.

Protecta Elektronikai Kft.

A Protecta a villamosenergia-ipar számára fejleszt és gyárt védelmeket és automatikákat. Magyar tulajdonú, stabil pénzügyi alapokon nyugvó középvállalat. A hazai piacon már több mint 30 éve őrizzük piacvezető szerepünket, és az elmúlt évtizedben jelentős lépéseket tettünk a nemzetközi piacokon is. Célunk, hogy a Protecta megőrizze és folytassa Magyarországon és külföldön azt a kivételes műszaki kultúrát, amelyet alapítója és korábbi tulajdonosa, a Villamosenergiaipari Kutatóintézet (VEIKI) több, mint fél évszázada alapozott meg a villamosenergia-ipari védelmek és automatikák területén.

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Elsősorban villamosmérnök, másodsorban energetikai mérnök Msc-s hallgató

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Fejlesztőmérnök, alkalmazástechnikai mérnök

Munkaidő: 10-40 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1158 Budapest, Késmárk u. 7/A

Trans Lex Work Kft.

Trans Lex Work Kft.

A Trans Lex Work Kft.(TLW)-t 1992-ben alapították magyar magánszemélyek. A TLW elsősorban az olajipar, petrokémiaipar, energiaipar, gyógyszeripar és vegyipar területén különleges műszaki igényeket világszínvonalon elégíti ki. A TLW különös érdeklődéssel fordul a szokványostól eltérő speciális mérnöki felkészültséget igénylő műszaki kérdések kezelése, illetve megoldása felé. Trans Lex Work Kft. a minőség és a környezetvédelem iránt elkötelezett társaság. Szolgáltatásaink első és legfontosabb célja:

  • Vevőink számára a megbízhatóság, a szervezettség, a szakértői vélemények megalapozottsága.
  • Az Integrált Irányítási Rendszer hatékonyságának folyamatos fejlesztésére.
  • Minőség és környezeti célok kitűzése, ellenőrzése, elemzése, értékelése.
  • A környezetszennyezés megelőzése.

Megbízhatóság, felelősségteljesség és titoktartás mindenképp szükséges, úgy mint a munkához és kollégákhoz való megfelelő hozzáállás. Angol nyelvismeret szintén alapvető elvárás.

Hány főt tudnának fogadni? 1-2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős, hosszabb távon is

Végzettség: Gépészmérnök, Villamosmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Rezgés diagnosztikai gyakornok, forgógép szerelői gyakornok - projektmérnöki gyakornok

Munkaidő: 8.00-18.00 hétköznap, rugalmas

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapesti központ

TrendEn Energetika Kft.

TrendEn Energetika Kft.

Cégünk 2011 szeptemberében alakult, fő tevékenységi területe az energia termelésével, szállításával, elosztásával és kereskedésével kapcsolatos komplex műszaki szakértői, tervezési és tanácsadási szolgáltatások nyújtása az energiapiac szereplői részére. Mindezt a hazai piaci adottságok átfogó ismeretével és figyelembevételével, a regionális, illetve nemzetközi tendenciákkal összeegyeztethető módon. Ügyfeleink közé tartozik a villamosenergia-ipari rendszerirányító, elosztó hálózati engedélyesek, megújuló erőművek.

Főbb tevékenységeink az alábbiak:

  • Irányítási rendszerek létesítése
  • Stratégiai tervezés, vezetői döntéstámogatás
  • Műszaki szakértői tevékenységek
  • Folyamattervezés, szervezetfejlesztés
  • Projektmenedzsment

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök, Informatikus, Közgazdász

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Junior tanácsadó, műszaki szakértő, gyakornok: Üzleti elemzés, projekt menedzsment támogatás, IT rendszertervezés, specifikálás, tesztelés támogatása

Munkaidő: 9:00-17:00, rugalmas

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1031 Budapest, Záhony u 7. Graphisoft park

UNIFERRO Technic Kft.

UNIFERRO Technic Kft.

Az UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft., ill. az 1947-ben alapított jogelőd szövetkezet tevékenységét régóta kazánok, kazánházi berendezések, nyomástartó edények, komplett hőszolgáltató egységek, valamint acél és fémszerkezetek tervezése gyártása és kivitelezése határozza meg.

A kazánok 100-10.000 kW-ig gáz, olaj, 80-5000 kW teljesítménytartományban biomassza-tüzelésre, valamint különböző üzemmódra (melegvíz, forróvíz, gőz, termoolaj) készülnek az egyedi vevőigényeknek megfelelően.

A társaság az energetikai berendezések fejlesztése és gyártása területén fokozatosan fejlődött, gyártmánystruktúrája manapság már jelentősen kibővült a korszerű gyártási feltételekkel összefüggő műszaki, technológiai és telephely-fejlesztéseknek köszönhetően.

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős

Végzettség: Elsősorban Energetikai mérnök, másodsorban Gépészmérnök

Időszak: Május, Június, Augusztus

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Műszaki előkészítő - Tervező, rajzoló feladatok, Új kazánkialakítások rajzolása és napi műszaki feladatok

Munkaidő: 4-6-8 óra

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 8790 Zalaszentgrót, Május 1. u. 23.

Uponor Kft.

Uponor Kft.

Az Uponor több mint 7 éve dolgozik együtt egyetemistákkal. Nagy hangsúlyt fektetünk a hozzánk érkező fiatalok mind szakmai mind soft skilljeinek a fejlesztésére. Büszkén mondhatjuk el, hogy minden nálunk „végzett” kolléga könnyen tudott később a szakmában teljes álláshoz jutni, vagy akár cégen belül elhelyezkedni.
FELADATOK

Gyere hozzánk dolgozni ha:

  • Szeretnél komoly felelősséggel járó feladatokat végezni
  • Eleged van a sok elméletből és gyakorlati dolgokkal is szeretnél végre foglalkozni
  • Szeretnéd az épületgépész szakmát kereskedelmi oldalról is megismerni
  • Excelmágus képességeidet fejleszteni akarod
  • Egy jó ugródeszkára vágysz a munka világa felé
ELVÁRÁSOK
Olyan épületgépészetre fogékony munkatársat keresünk aki:
  • Teljesíti az álláskeresés sablonkritériumait (munkájára igényes, tanulni vágyó, csapatmunkára fogékony stb.)
  • Ismeri vagy meg akarja ismerni az AutoCAD szoftvert
  • Beszél angolul
  • Heti 20 órát munkára tud fordítani (ennek a beosztását teljes rugalmassággal kezeljük)
    Aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik még legalább 1 évig
 

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: Részmunkaidős

Végzettség: Amennyiben van az illetőnek műszaki vénája/érdeklődése, a szakirány nem kikötés. (Az idális jelölt ennek ellenére épületgépész vagy épületenergetikus)

Időszak: Az év bármely szakaszában tudjuk fogadni a kollégát, feltéve, hogy legalább egy évet szeretne nálunk tölteni.

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Ajánlatkészítő

Munkaidő: Heti 20 óra

Munkabér: Biztosítanak

https://muisz.hu/hu/diakmunka/epuletgepesz-gyakornok-budapest-iv-kerulet--20609/

Munkavégzés helye: Újpest központ

VEIKI-VNL Kft.

VEIKI-VNL Kft.

VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft. független, akkreditált Vizsgáló Laboratórium (MSZ EN ISO/IEC 17025) és Terméktanúsítási Iroda (MSZ EN ISO/IEC 17065), az STL nemzetközi szervezet tagja (STL - Short-circuit Testing Liasion, a zárlati vizsgáló laboratóriumok együttműködése).


VEIKI-VNL Kft. 1996-ban alakult, de a laboratóriumok építése és a vizsgálati tevékenység már az 1950-es években elindult, az állami VEIKI – Villamosenregiaipari Kutatóintézetének egy új főosztályaként (Villamos Berendezések Főosztály).


A Vizsgáló Laboratóriumunk 1994 óta végez akkreditált vizsgálatokat a villamos energiaátviteli hálózaton megtalálható berendezések mindegyikén (pl. transzformátorok, fojtótekercsek, kapcsolóberendezések, biztosítók, túlfeszültségvédelmi eszközök, kábelek, szigetelők, távvezetékek…stb.). A vizsgálati tevékenységet 2001-ben terméktanúsítási funkcióval egészítettük ki. Mindkét tevékenységünket a Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH – www.nah.gov.hu) akkreditálja, amely hatóság együttműködik a nemzetközi EA, ILAC és IAF szervezetekkel.

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 4 hetes

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök (Villamos energetika)

Időszak: Június, Július

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Nem ismeretes, tanulmány, szakirány függő

Munkaidő: 8:00-16:30

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: 1158 Budapest Vasgolyó utca 2.

VPP Solar Kft.

VPP Solar Kft.

A VPP 20+ éve egyet jelent az innovatív és környezettudatos energetikai megoldásokkal. Működésünk motorja, hogy kulcsrakész megoldásainkkal az elsők között reagálunk a piaci trendekre, úttörőként fogalmazunk meg jövőbeli piaci igényeket és adunk időtálló választ azokra. 

Nagymúltú Innovatív energetikai megoldások fejlesztésével, kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozó nagyságrendileg 100 főt foglalkoztató cégcsoport, szakmailag inspiráló 20 fős mérnök csapatába keres, fejlődni vágyó fiatalokat. https://fuzia.hu/zoldora-vlog - (mérnök1-2 rész)

Olyan Hallgatókat várunk akik maradnának utána rész munkaidős munkaviszonyban.

Hány főt tudnának fogadni? 2-3 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős, preferáltan olyan Hallgatókat várunk aki a szakmai gyakorlat után tudnak vállalni legalább heti 20h-ás rész munkaidős munkaviszonyt hosszabb távon

Végzettség: Villamosmérnök, Energetikai mérnök

Időszak: Rugalmas

Munkavégzés formája: Csak helyszíni

Munkakör: Fejlesztőmérnök gyakornok

Munkaidő: Megbeszélés szerint

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: XI. kerület Budafoki út 91-93. IP West irodaház

Wattler Kft.

Wattler Kft.

Cégünk egy jó hangulatú, fiatal csapat, ahol az energetikai audit és szakreferens területettel vagy az energiapiacokkal mélyebben megismerkedhetnek a jelentkezők. Földgázkereskedőként és energetikai auditor szervezetként teljes rálátásunk van mind az energiafelhasználás mind az energiakereskedelem működésére, amibe ti is beleláthattok, kipróbálhatjátok magatokat. Ténylegesen megvalósult projekteken dolgozhattok, igazi cégek működésébe láthattok bele már a kezdetektől.

Hány főt tudnának fogadni? 2 fő

Időintervallum: 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős

Végzettség: Pozíciók alapján

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak helyszíni, Helyszíni és home office

Munkakör: Junior energetikus, junior portfóliófelelős, junior adatelemző

Munkaidő: 20-40 óra hetente

Munkabér: Biztosítanak  

Munkavégzés helye: 1094 Budapest, Páva u 8.

Winergy Kft.

Winergy Kft.

A WINERGY Kft. szolgáltatásai a teljes építőipari és energetikai ágazatot lefedik.

Energetikai szolgáltatásainkkal fő célunk, hogy értéknövelő és magas színvonalú, életciklusra vetített fenntartható energiahatékonyság szolgáltatásával segítsük partnereink versenyképességét. Pénzt és energiát takarítunk meg ügyfeleinknek és partnereinknek. Több milliárd forintot takarítottunk meg ügyfeleinknek, mely több, mint 100 GWh energiamegtakarítással jár együtt.

Építészeti szolgáltatásaink a teljes építőipari ágazatot lefedik. Az első alaprajzi vonal meghúzásától a kulcsrakész állapot megvalósításáig felelősséggel és gondos precizitással állunk megrendelőink szolgálatára. Egyszerű családi ház bővítéstől a komplex középületek tervezéséig mindent vállal cégünk. Több száz sikeres megvalósult referenciával rendelkezünk Magyarország egész területéről, a fenntartható energetikai, épületenergetikai, illetve építészeti és kapcsolódó szakági szolgáltatásainkkal.

Hány főt tudnának fogadni? 3-4 fő

Időintervallum: 4 hetes, 6 hetes, Részmunkaidős, Teljes munkaidős, rugalmas

Végzettség: Energetikai mérnök, Építészmérnök, Villamosmérnök

Időszak: Május, Június, Július, Augusztus, folyamatosan

Munkavégzés formája: Helyszíni és home office

Munkakör: Junior mérnök gyakornok

Munkaidő: Első körben diákmunka, diákszövetkezet

Munkabér: Biztosítanak

Munkavégzés helye: Budapest, 3. kerület, 1034, Bécsi út 100.

WWF Magyarország

WWF Magyarország

A világ legnagyobb nem-kormányzati természetvédelmi szervezetének magyar irodájaként több mint 30 éve dolgozunk környezetvédelmi ügyekben. Éghajlatváltozás és energia programunk fő fókuszterületei a települési klímastratégiák, klímapoligika, biomassza fenntarthatóság és természetközeli vízmegtartó megoldások.

További információ itt

Hány főt tudnának fogadni? 1 fő

Időintervallum: Részmunkaidős

Végzettség: Energetikai mérnök

Időszak: Június, Július, Augusztus

Munkavégzés formája: Csak home office

Munkakör: A következő feladatokban számítanánk a gyakornokra:

  • induló projektünkben 2-3 nagyobb megyi jogú város települési klímastratégiájának felülvizsgálatában a gyakornok profiljához kapcsolódó intézkedések részletes felülvizsgálata,
  • közreműködés két magyar város EUCF pályázatának összeállításában,
  • kiválasztott települési klímastratégiák alapján jó gyakorlatok összegyűjtése 

Munkaidő: Rugalmas

Munkabér: Ha a konkrét kiválasztott feladat projekthez kapcsolódik, biztosítanak.

Munkavégzés helye: Budapest, XIV. kerület

Letölthető fájlok:

Az előző évek beszámolói elérhetőek az alábbi hivatkozásra kattintva.

A nyári szakmai gyakorlat tanszéki elfogadtatásához útmutató:

Kérdés esetén forduljon bizalommal a programért felelős szervezőcsapat tagjához:
Papik Ákos 
E-mail: papik.akos@eszk.org